2015. december 26., szombat

Cseh sörök a neten


SVIHÁKOK PÁRBAJA

A svihák szó a cseh nyelvben pontosan ugyanazt jelenti, mint a magyarban: a piperkőc ficsúrt, vagy inkább az aranyifjút hívják így, akit ha elegánsabban akarunk fogalmazni nevezhetünk kedves bohémnek is. A mai csehországi sörválasztékban érdekes módon – de talán nem véletlen – két sörfőzdében is készül sör ugyanezen a néven, de csak a név azonos, ezen kívül két teljesen különböző sörről beszélhetünk...




PIVOVAR HOSTIVAR

Ha jól számolom, idén júliusban tizenötödjére jártam Prágában, és noha sokáig meglehetősen elszántan kerestem új, még nem ismert sörfőzdéket, brewpubok és regionális főzdék söreit csapoló kocsmákat, az elmúlt pár évben meglehetősen elkényeztettek a Zlý časy-szerű epicentrumok, és kevésbé aktívan követtem nyomon új helyek nyitását. Hiszen ha az embernek elég elmennie egy helyre, és ott egyszerre kaphat... (tovább olvasom)




TESTVÉRHÁBORÚ

A libereci városi polgárság 1560-ban szerezte meg a sörfőzés jogát. A szabályozás rendkívül szigorú volt, nem csak a gyártott sör mennyiségét, hanem a gyártás során alkalmazott előírásokat illetően is. A város és környéke németek lakta vidék volt, így nincs is mit csodálkozni azon, hogy átvették a szigorú bajor szabályokat, s ennek megfelelő körültekintéssel főzték a sört évszázadokon át. A 19. század derekán Liberec...



A FILM FOROG TOVÁBB

1980-ban a dalesicei sörgyárban forgatta Jiří Menzel a Bohumil Hrabal regényéből készült világhírű filmjét, a Sörgyári capricciót, aminek eredeti címe: Postřižiny. A regény – és persze a belőle készült film is – Nymburkban játszódik, ahol Hrabal gyermekéveit töltötte, mivel mostohaapja a gyár egyik vezetőjeként ott dolgozott, és ott is lakott a családdal. A nymburki gyár azonban meglehetősen nagy...
(tovább olvasom)





ÁLLATI SÖRÖK – A BÖLÉNY

A dakota sziú indiánoknál a legfelsőbb lény szimbóluma, de a hatalmas bölényeket szinte valamennyi nép nagy tisztelettel övezte. A Morvaországi Přerov sörgyárának Zubr (=bölény) söreit mégsem ezért díszíti bölényfej. A magyarázatért 1480-ig kell visszamenni. Ez a přerovi sörfőzés fontos dátuma, ekkor építetett a településen Vilém z Pernštejna, az akkori Cseh Királyság leghatalmasabb főura, uradalmi sörfőzdét...
(tovább olvasom)



CSEHORSZÁGI SÖRFŐZDÉK VII.
ČERNA HORA

Első találkozásunk a Černá Hora-i sörrel nem most történt, de ahogyan azt mondani szokták: oly jó rá emlékezni. Egy forró nyári nap délutánján, a dél-morvaországi Přerov városában esett meg a nagy eset. A nap fényesen sütött, a lélek, szellem már csordultig telve volt az aznapi élményekkel, de a test bizony igencsak megszomjazott. És akkor találtunk rá erre a darázs színekben pompázó...  
(tovább olvasom)

2015. december 23., szerda

Vihar a lombikban



Csehországban sokakat felháborított a Bernard új reklámja. A Facebookon külön csoport alakult, amely a Bernard sörök bojkottjára szólított fel. Akadt olyan vélemény is , mely nem csak szexistának, hanem egyenesen pedofilnak és rasszistának nevezte a hirdetést. Boldog ország lehet az amelyiknek ilyenek a fontos problémái. Stanislav Bernard valószínűleg inkább sokkal azzal szerzett ellenségeket magának, hogy támogatja egy korrupcióellenes a szervezet munkáját.
Mi a magunk részéről szívesen megvásárolnánk a jópofa naptárat!

2015. december 21., hétfő

A legolcsóbb csapolt Prágában



Miközben egyre többen aggódnak, hogy az adóhivatalhoz bekötött pénztárgépek és más, a vendéglősöket hátrányosan érintő intézkedések miatt akár 80 korona is lehet a sör ára a kocsmákban a Pražský Patriot szerkesztősége keresi a legolcsóbb prágai kocsmát.
Ezzel a címmel a nuslei Hostinec U parku dicsekedhet, ahol 22 koronáért mérik a tízes Branikot. Az újságnál remélik, hogy olvasóik segítségével sikerülni fog találni olyan helyet is, ahol 100 koronából 5 sört is meg lehet inni.

2015. december 17., csütörtök

Söröskönyvek karácsonyra

Az alábbi könyvek megrendelhetők a malatakonyvek@gmail hu címen vagy érdeklődhet a bejegyzés alatt a hozzászólásokban

Cseh ételek (főzzünk csehül)
A méltán híres cseh sörök mellett a cseh szakácsművészet műhelytitkaiba avatja be az ínyenceket a Bohemia Kiskönyvtár régi-új szakácskönyve, mely az első kiadás (Korma Kiadó, 2002) sikere után jelentősen felújítva, kibővítve kínálja a hagyományos cseh ételek receptjeit. A Magyarországon gombamód szaporodó cseh ételeket is kínáló vendéglőkben itthon is megkóstolhatjuk a legnépszerűbb fogásokat. Annál azonban nincs jobb érzés, ha magunk tapasztaljuk, hogy nemcsak „csehül állni” lehet, hanem csehül főzni is. Különösebb cseh nyelvtudás nélkül is remek cseh ízeket varázsolhatunk az asztalra a sörkorcsolyáktól kezdve a kiváló leveseken, a jól megtermett csülkökön és knédliféléken keresztül a mennyei kuglófokig.
Ára: 1200,-

Maláta (sörirodalmi antológia)
1993 februárjában egy új folyóirat jelent meg Maláta sörirodalmi és kocsmakulturális folyóirat címmel. A szerkesztők szándéka egy olyan szórakoztató, ismeretterjesztő, irodalmi lap készítése volt, amely amellett, hogy választ ad a sörivók olyan fontos kérdéseire, hogy például, hogy kerül a hab a sör tetejére, vagy hány sörgyár működik Kuala Lumpurban, egyben összegyűjti a sör hazai irodalmát és szembeszegülve a trendekkel beszámol a kocsma egykori és mai kulturális szerepéről. A lap kilenc évfolyamon keresztül elégíthette ki sörszerető és kocsmajáró olvasói kulturális és irodalmi igényeit.
Ára: 1200,-



Sörmentén Prága (harmadik, aktualizált és bővített kiadás)
Kiadványunk régi hiányt pótol a maga műfajában: magyar szerzők mutatják be Európa egyik legszebb városát, annak ismert és kevésbé ismert sörözőit valamint a remek italokat. Egy prágai séta feledhetetlen élményt a műemlékek csodálóinak éppúgy, mint az örök szomjazóknak. Az össze nem téveszthető sörözők legendája, címjegyzéke, a kocsmai anekdoták gyűjteménye szájról szájra terjed.Könyvünk célja nem csak az, hogy elkalauzolja a bolyongót korsótól korsóig Prágában, hanem az is: az ízek harmóniája mellett, figyeljenek fel a város sok évszázados kulturális értékeire, finom és apró részleteire is. A könyv készítői nemcsak a sörök barátainak ajánlják a művet, hanem minden olyan látogatónak, aki számára egy város megismeréséhez hozzátartozik a helyi ételek és az italok kipróbálása is.
Ára: 3000,-

Sörmentén Budapest
Úgy gondoljuk, egy várost legalább annyira meg lehet ismerni vendéglátóhelyei, mint mondjuk középületei, múzeumai, kulturális eseményei által. A kocsmák - ne féljünk nevén nevezni ezeket az intézményeket - ugyanis elsősorban a város lakóit és csak másodsorban a turistákat, a messziről jötteket szolgálják. Ezért változik a sörözők, borozók, éttermek, lokálok arculata, hangulata kerületenként: ahogy alkalmazkodik a közönség a vendéglátóhelyhez, úgy alkalmazkodik arculatával a kocsma is a környékhez. A globalizáció ezen a téren is érezteti hatását, "trendi" helyet ma már bárhol találhatunk, de az autentikus vendéglátás ma is saját környezetéről árulkodik.
Könyvünk ezért – reményeink szerint sajátságos útikalauzként – ebből a nézőpontból igyekszik képet festeni fővárosunkról, lehetőség szerint minél többet mesélve Budapest többi arcáról is.
Ára: 1800,-


Sörmentén Bécs
Gyanítható, hogy alig akad olyan világjáró honfitársunk, aki legalább egyszer ne fordult volna meg Bécsben. Annak idején, mikor harmincegynéhány éve ismét kinyílt előttünk Nyugat-Európa csillogó-villogó világa, sokan járták végig a Mariahilferstrasse hazai viszonyokhoz képest elképesztő választékú üzleteit, de a város vendéglátásával csak kevés honfitársunk ismerkedett meg közelebbről. A gondosan beosztott schillingekből csak ritkán jutott egy Melange-re valamelyik híres bécsi kávéházban, a gyerek sem kaphatott Sacher tortát vagy Apfelstrudelt és apa sem sörözhette el valamelyik kellemes bejzliben két nylon harisnya árát.
Ma már minden másképp van. A császárvárost felkereső magyar turisták inkább a múzeumok érdekes kiállításait, a város nevezetességeit keresik fel, és szívesen ismerkednek meg Bécs vendéglátásával is. Kávéházak, cukrászdák, borozók és nem utolsósorban sörözők, kisvendéglők sokasága kínálja a klasszikus bécsi specialitásokat éppúgy, mint a kontinentális, vagy éppenséggel tengerentúli nemzeti konyhák különlegességeit. Reméljük rendhagyó útikalauzunk segíteni fog Önöknek abban, hogy bécsi utazásuk még teljesebb legyen.
Ára: 1800,- Ft



Sörmentén Csehország
Sörmentén sorozatunk negyedik könyve, térképekkel, sok-sok színes fotóval, gasztronómiai, sörtörténeti tudnivalókkal színesítve. A Prága sörkalauz nagy sikerén felbátorodva, és tudván, hogy évről évre egyre több magyar turista fedezi fel ennek a közeli utazási célpontnak a különlegességeit. A sörhöz kapcsolódó látnivalók mellett megpróbálunk természetesen minél többet megmutatni e nagyszerű országból, hiszen fontosnak érezzük, hogy a magyar turisták egyre inkább megismerjék a Prágán kívüli tájakat is, felfedezzék a csodálatos várakat és kastélyokat; a hangulatos kis városkákat és a nagy múltú fürdőhelyeket.
Ára: 3000,-



Český Krumlov
Az utóbbi évtizedben egyre több magyar turista látogat Dél-Csehországba és ezen belül is Český Krumlov elragadó városába. Régen itt volt már az ideje, hogy a magyar utazók egy kicsit bővebben is megismerkedjenek a város és környéke történelmével, látnivalóival, ünnep- és hétköznapjaival.
Személyes hangvételű útikalauzunkat tíz éve a városban élő szerzőnk úgy állította össze, hogy minden Kedves Olvasó megtalálja benne azt, amire szüksége lehet: a pompás épületeket és parkokat, a tényeket és legendákat, múltat és jövőt, az estek mámorát és az álmos másnapokat, valamint a tágabb környék hasonlóan vonzó 20 látnivalóját is.
Ára: 1800,- 
Egyperces történetek a sörről
Ha érdeklik az olyan fontos kérdések a sörről, hogy mióta főz az emberiség sört, milyen cselekkel hamisították azt, hogy a nők hogyan viszonyulnak ehhez a férfiasnak tartott italhoz, hogy melyek az árpalé nevezetes városai, és mi minden történhet meg egy kocsmában, akkor nem hagyhatja ki ezt a könyvet, melyben kilencvennégy egyperces történet választ ad minderre. A rövid történetek olvashatóak buszon, villamoson, kocsmában egy sör mellett, vagy az ágyban lefekvés előtt; szép sorban és összevissza, de biztos, hogy az olvasó az ismereteit a sörről szórakozva gyarapíthatja.
Ára: 1200,-


2015. december 13., vasárnap

Néhány a kilencvenkilenc közül

Ez lenne a századik bejegyzés a blogon... Gondoltuk egy kis ízelítőt adunk az elmúlt három év terméséből. Válogatásunk teljesen szubjektív. Ha a kép felkelti az érdeklődését, nincs más dolga, mint rákattintani és máris olvashatja a képhez tartozó szöveget.







l




2015. december 6., vasárnap

Megújuló Lobkowicz


A K Brewery Group, amely egy cseh holding, a 2007-es évben jelent meg a kis és független sörfőzdék piacán. Rövidesen számottevő bevásárlásba kezdett, melyek során tulajdonába került a Janáček (Uherský Brod), Jihlava, Protivín (Platan), Klášter (Hradišti nad Jizerou), Lobkowicz (Vysoký Chlumec), Černá Hora és a Rychtář (Hlinsko) sörgyár és részesedést szerzett a Rohozec és 2010-ig a Svijany sörgyárakban is.

2015. november 29., vasárnap

Ajándékozzon sört!


Alkoholos itallal kedveskedni szeretteinknek mindig is szokásban volt. Egy üveg whisky, vagy egy palack finom bor mindig is az egyszerű válasz volt a „vajon minek örülne?” kérdésre. A népi italnak tekintett, sokáig lenézett sör azonban nem jöhetett szóba ajándékként, hiszen mégsem ajándékozhattuk meg a szeretett férjet vagy a legkevesebb apukát egy palack Arany Ászokkal.

Szerencsére a sör-trend megfordulni látszik, és ma már a választékban nem csak a hazai kommersz sörök, hanem nagyszerű import sörök is megvásárolhatók. Ugyancsak szép ajándék lehet egy magyar kézműves sörválogatás. A sörfőzők és a sörforgalmazók is ráéreztek erre, mert egyre több díszcsomagolás kapható, melyekben a sörök mellé még egy-egy pohár is került.

Az ilyen sörkülönlegesség ajándékozása egyáltalán nem snassz, sőt a sör igazi ínyenceinek ezekkel szerezhetjük a legnagyobb örömet! Kétségtelen lehetne ezek beszerzése egyszerűbb is, ha a szupermarketekben is kaphatóak lennének, de azért egy jó belga, egy finom német vagy egy különleges cseh sör beszerzése ma már nem megoldhatatlan feladat.

2015. november 28., szombat

Egy kis haladék


Miután idén nem tárgyalja már a cseh parlament az adóhivatalhoz bekötött pénztárgépeket kötelezővé tevő törvényjavaslatot, némi haladékot biztos kaptak a cseh kocsmák, amiket sem a játékgépek betiltása, sem a dohányzás betiltása nem fenyeget egyelőre. Így részben aktualitását vesztette a legutóbbi cikkünk. 

2015. november 22., vasárnap

A nagy morva sörtröszt


Az 1948-as államosítás Csehszlovákiában sem kerülte el a sörgyárakat. Az állami tulajdonba vételt követte egyfajta központosítás, ennek jegyében jött létre annak idején přerovi központtal Hanák Nemzeti Sörgyár, melyet a přerovi, a prostějovi, az olomouci és kroměříži sörgyárakból alakítottak. Ehhez a tröszthöz csatoltak egy évvel később két észak-morva sörgyárat – a litovelit és a hanušoviceit is.

2015. november 16., hétfő

Merlin a cseh varázsló


A Pro­ti­vín­ban mű­ködő sör­főzde minden bizonnyal leghíresebb sörét az Artúr király legendájából ismert Merlinről nevezték el. Hogy ő élő személy volt-e, vagy csak kitalált figura arról megoszlanak a vélemények, az azonban egyértelmű, hogy a 2010 óta gyártott 13° Balling fokos, 4,7 százalék alkoholtartalmú sör igazi különlegesség, melyet háromféle malátából és malátázatlan pörkölt árpa felhasználásával készítik, ez utóbbi adja különleges ízét.

2015. november 13., péntek

A nagy sö-sö-sörkönyv


A Vétek György és Rosenstein Róbert jegyezte Sörkönyv egy olyan összefoglaló mű, melyben a szerzők a hangsúlyt a sörforradalom előzményeire, eseményeire és szereplőire helyezik. Természetesen nem maradhatnak ki ebből a csehek sem, akik a könyv tanúsága szerint meglehetősen későn ébredtek. Talán bizony túlzottan is biztonságban érezték magukat, hiszen nálunk a legnagyobb az egy főre jutó sörfogyasztás, ők főzték a láger sörök legfontosabb etalonját a Pilsner Urquellt és hazai fogyasztók is hűségesek a hazai márkákhoz.

2015. október 26., hétfő

Nemszeretem kocsmaturisták



Az embert csak akkor ismered meg jól, ha készületlenül éred otthon. Ha azonban a csehet akarod megismerni, uccu utána a kocsmába! – állítja Radko Pytlik író, aki Hrabal egyik ivócimborájaként is szerzett e téren tapasztalatokat.

A kérdés persze sokkal inkább az, hogy a prágai, aki otthonának tekinti a kocsmát, szeretné-e hogy megismerjük és szeretne-e velünk megismerkedni? A Prágában szerzett tapasztalatok alapján bátran kijelenthetjük, hogy nem. A csehek barátságtalanságát mi magyarok hajlamosak voltunk az 1968-as bevonulásunkkal – persze a mai cseh határig sem jutott a Néphadsereg – magyarázni. Holott erről szó sincs! 

Vannak a prágaiaknak közelebbi tapasztalatai is a kocsmatúrázó honfitársainkról, akik nagyjából úgy viselkednek, mint az angol turisták, akik már az első korsó után is elviselhetetlenül hangosak, kellemetlenkedők és kötekedők. Bár kétségtelen, hogy a magyarok kevesebb verekedést provokáltak az íreknél, vagy az angoloknál, de mi meg sem állunk, amíg megállunk a lábunkon.

2015. szeptember 30., szerda

Cseh sörök az Oktoberfesten


Az idei nyáron szinte minden hétvégére jutott valamilyen sörfesztivál – többségük nagy sikert aratott. Ezen a hétvégén – minden bizonnyal – az év utolsó nagyszabású fesztiválja kerül megrendezésre. Az Oktoberfest Budapest így egyúttal évadzáró eseménynek is nevezhető.
A címben idézett cseh sörök, természetesen nem a müncheni fesztiválon jelennek meg, hiszen ott tradicionálisan csak a hat müncheni sörgyár állíthat sörsátrat. Az Oktoberfest viszont sikeres termék, így a névtulajdonosok több városnak – így Párizsnak, New Yorknak és Sydneynek is – adtak engedélyt egy helyi Oktoberfest megrendezésére.

2015. szeptember 25., péntek

Sörünnep csehül


Szeptember 27-én harmadik alkalommal rendezik meg a Cseh Sör Napját. Az eddig tapasztalatok alapján, a nagy érdeklődésre való tekintettel, idén az ünnepi események egészen október harmadikáig tartanak. Újdonságnak számít, hogy az eseményhez csatlakozó sörfőzdék és sörgyárak úgynevezett nyílt napot tartanak, azaz az ünnep napján a látogatók, megtekinthetik a sörgyárat és megismerkedhetnek a sörgyártás folyamatával is. Több helyütt a nyílt napon a sörfesztivállal és más szórakoztató programmal is kedveskednek a sörszerető közönségnek.

2015. szeptember 21., hétfő

Rosszullétet okozott a Staropramen



Az elmúlt héten – igaz csak ideiglenes jelleggel – azonnali hatállyal betiltották a híres cseh sör, a Staropramen svédországi eladását. A Prágából behozott hordókban lévő folyadék ugyanis vérzést okozott két férfinál egy nyugat-svédországi városban – számol be egy kínos esetről a bumm.sk.
A hír szerint két 30 literes hordóban magas koncentrációjú tisztítószer volt. A károsultak szerint a hordókban lévő folyadéknak sem a szaga, sem az íze nem volt olyan, mint a sörnek. Akkor vajon miért ittak belőle? – merül fel bennünk óhatatlanul a kérdés.

A Staropramen négyezer-hatszáz 2015. augusztus 31-én lefejtett hordót hívott vissza és a problémáról minden vásárlót és viszonteladót tájékoztattak, akihez a sör eljuthatott.Szerencsére a két svéd férfi nem rosszulléte hamar elmúlt, de a márka imázsa azért valószínűleg megszenvedi majd az esetet. Öröm az ürömben, hogy sem a cseh, sem a magyar piacra nem kerülhetett a mérgező tartalmú söröshordókból.

2015. szeptember 2., szerda

Krumlov szép városa

Az utóbbi évtizedben egyre több magyar turista látogat Dél-Csehországba és ezen belül is Český, Krumlov elragadó városába. Régen itt volt már az ideje, hogy a magyar utazók egy kicsit bővebben is megis­merkedjenek a város és környéke gazdag történelmével, látnivalóival, ünnep- és hétköznapjaival. Magyarul most elsőként megjelenő, személyes hangvételű útikalauzunkat tíz éve a városban élő szerzőnk úgy állította össze, hogy minden Kedves Olvasó megtalálja benne azt, amire szüksége lehet: a pompás épületeket és parkokat, a tényeket és legendákat, múltat és jövőt, az estek mámorát és az álmos másnapokat, valamint a tágabb környék hasonlóan vonzó 20 látnivalóját is. A siker reményével, 250 tetszetős fényképpel és 10 térképpel kívánunk kellemes barangolást Český Krumlov különösen szép városában, és testet-lelket gazdagító kirándulásokat a környéken.

2015. szeptember 1., kedd

A cseh Casanova


Petr Vok z Rožmberka (1539–1611) egyike a legismertebb cseh középkori nemeseknek, a Rožmberk család utolsó tagja, reneszánsz bonviván és szenvedélyes gyűjtő. Uradalmának központját, köztük mintegy 11 ezer kötetes könyvtárát Český Krumlovból Třeboňba helyeztette át. Testvérével, Vilém z Rožmberkával együtt a Fehérhegy előtti cseh történelem jelentős alakjai voltak. 1594-ben, a török csapatok felső-magyarországi előretörésének megállítására II. Rudolf parancsára csapatával Bécshez, majd Pozsonyhoz vonult, hogy segítsen a törököknek a Rábánál történő megállításában.

2015. augusztus 26., szerda

Prücsök úr és a bogárka sör

 Azt hihetnénk, hogy a Nová Paka-i sörgyár, tízes söre a Brouček,  (azaz bogár) elnevezését a sörfőzde rovartan iránt is érdeklődő sörmesterétől kapta, pedig nem, a névadó Prücsök úr, Svatopluk Čech híres irodalmi alakja, aki egyik álmában a Nova Paka-i sörgyárban is látogatást tehetett. Ezt ugyan nem tudjuk biztosan, de az mindenesetre igaz, hogy az itteni tízes sör a nevét róla kapta..

prücsök.jpg
Élt a 19. század második felében egy híres cseh költő, újságíró és utazó, Svatopluk Čech (1846–1908), akinek nevét ma – többek között – az egyik prágai híd is őrzi. Čech igencsak sokoldalú író volt, a legkülönfélébb irodalmi műfajokban alkotott, gyerekversektől kezdve az eposzokon keresztül a humoros regényekig, és még hosszan sorolhatnánk. Legismertebb figurája a földhöz ragadt nagyvárosi polgár, Brouček (Bogárka) úr, akinek „kirándulásait” több részletben örökítette meg.

2015. augusztus 15., szombat

Három cseh világmárka



A cseh sörgyártás mindig is büszkélkedhetett nagyszerű sörökkel és van három világmárkája is. Ezek a budejovicei Budweiser, a pilseni Urquell és a prágai Staropramen.  Bár a Budweiser hírnevét az amerikai rokon illetve a vele folytatott évszázados névvita tette elég hamar ismertté, sokat jelentett Ausztria közelsége is, ahol ma is ez a legnépszerűbb cseh sör. Az Urquell etalon a sörök között, hivatalosan is első a keserű lágerek sorában és bár hírnevét megtépázták, de tetszik vagy sem Európában a Heineken mellett a legismertebb sörmárka. A Staropramen hírnevét a StarBev törekvései alapozták meg, hogy nagy nemzetközi márkát csináljon a prágai sörből. Az érdekes, legalábbis szerintünk, hogy a három márka milyen különböző utat járt be a privatizáció óta.

2015. augusztus 11., kedd

Staropilsen a sörkamu



Személyesen ugyan nem találkoztam vele, de azok a vélemények melyek ezzel a sörrel kapcsolatban elhangzottak igazolták a konteózis elméletemet, hogy itt bizony az elegáns (?) név mögött komoly becsületsértés rajzolódik ki. Nyilván komoly ember csak egy pillanatra inog meg, amikor 169 forintért felfedezi a legnagyobb cseh márkák nevének összevonásával megszületett  Staropilsen névre keresztelt sört.

2015. augusztus 7., péntek

Majdnem eredeti helyszín



Az 1609-ben alapított dalesicei sörgyár igazi fejlődése akkor 1882-vel kezdődött – ekkor a bécsi sörfőző dinasztia, a Dreher család kezébe került a sörfőzde. A világháborút követően a Dreher család kénytelen-kelletlen megvált a sörgyártól, mely ezután különféle tulajdoni formákban létezett egész 1977-ig, amikor végleges bezárásáról döntöttek.
Ez kapóra jöhetett Jiri Menzelnek – aki saját bevallása szerint egyébként sem szereti a sört – és a bezárt, de még nem lerobbant gyárban forgatta Bohumil Hrabal regényéből készült világhírű filmjét, a Sörgyári capricciót. A forgatás befejeztével végképp az enyészetté lett az épületegyüttes és nem igen mutatkozott remény, hogy itt valaha még sört fognak főzni.

2015. augusztus 6., csütörtök

Kender, komló – két jó barát



A kelet-csehországi kisváros Broumov nevezetessége a bencés kolostor, melyben a 17. század végéig főztek a szerzetesek sört. A főzde azonban többször is leégett, ezért úgy döntöttek, hogy azt a kolostor falain kívül Olivětínben építik újjá. Igaz a papok már régóta nem főznek sört, de irántuk érzett tiszteletből ma a broumovi sörök az Olivetinsky Opat nevet viselik. Köztük az egyik legfigyelemreméltóbb az Opat Cannabis 12 B° (alkoholtartalom 4,8%), mely a komló mellett – annak növénytanilag egyik legközelebbi rokonával – kenderrel lett ízesítve. Szóval nincs szó itt semmiféle kábítószerezésről, csak a rokonság ápolásáról, melynek eredményét mindenképp érdemes megkóstolni, ha kedveled a száraz söröket!

2015. július 23., csütörtök

Édes élet


A nachodi sörrel kilenc-tíz éve találkoztam először, az észak-cseh városka sörgyárának a boltjában. Irigykedtem is a szortiment láttán, pedig akkor még sem ale-t, sem stoutot nem kínáltak, csak különféle erősségű és szárazanyag tartalmú, világos és barna lagereket. Szerencsére nem én vezettem, így néhányat a helyszínen megkóstoltunk: nekem a huszonegyes ízlett a legjobban, ebből több üveg is az autó csomagtartójába került. A huszonnégyesből egy sem: nekem túl sok volt, alkoholban és édességben egyaránt.

Serkoptató kollégával – aki a huszonnégyes híve lett – őszintén irigykedtünk a választék miatt, és miközben iszogattunk, azt tervezgettük, hogy nyugdíjas éveinket – ezekről azóta már lemondtunk – valamelyik cseh kisváros sörfőzdéje mellett szeretnénk eltölteni. Erre, ha 70 éves korunkig szorgalmasan dolgozunk és tudunk félretenni, talán lehet esély.

2015. július 22., szerda

A legtestesebb cseh


A prágai „U Medvidku” már egy ideje működtet egy kis sörfőzdét is. Itt főzik a legerősebb cseh sört az X-33-at. Ez jelenleg a 12,6 százalékos alkoholtartalmával a legerősebb cseh sör. Egykor az X a sörre alkalmazott jelölés volt, melynek kétféle eredetet is tulajdonítanak. Az egyik elmélet azt állítja, hogy a minőség megjelölésére alkalmazták. Az X-eket akkor helyezték el a kolostorokban a hordókon, amikor az emberek többsége írástudatlan volt, és minél több X-et írtak a hordókra, annál jobb volt a sör minősége. A másik elmélet amellett foglal állást, hogy e szokás későbbi eredetű, amikor az adótisztviselők a kivetendő adót jelölték a hordókon, s minél több volt az X, annál erősebb volt a sör, tehát annál nagyobb adót kellet utána a sörfőzőnek fizetnie.

2015. július 14., kedd

Kocsma a Körtemplomnál


Az óvárosi Rotunda, istennek hála még mindig a klasszikus prágai negyedosztályú kocsmák levegőjét árasztja. Még ma is olyan eldugott lebúj, amelynek láttán a művelt nagyközönség rögvest a genius lociról, azaz a hely szelleméről kezd el áradozni. A Rotundában még úgy lehet füstölögni, hogy az embert nem zavarja a szüntelenül zörgő ventillátor. Szerencsére a Rotundában igen hamar kézhez kapjuk a sört és az itteni smichovi megfelelően buborék nélküli, pofás sör.

2015. július 10., péntek

Hasek és az állatok világa


Jaroslav  Hašek, a Svejk világszerte  ismert megteremtője életében először és utoljára 1909-ben vállalt rendes állást: az „Állatok Világa” című népszerű természettudományi lap szerkesztője lett. Már két éve szerelmes volt egy jómódú polgári család leányába és a szigorú atya kívánságára be kellett bizonyítania, hogy képes biztonságos egzisztenciát teremtenie jövendő családja számára.
A házasság hamarosan megköttetett, a szerkesztői állás azonban rövidesen felmondatott. A derék laptulajdonos és kiadó ugyanis kétségbe esett, amikor saját, komoly lapjából értesült a nagyétkű oroszlángyík, az emberevő aswail-medve, vagy éppen a részeges denevérpapagáj létezéséről. Hašek ugyanis különféle képtelen és nem létező állatok leírásával, illetve létező állatok meglehetősen szokatlan tulajdonságainak feltárásával töltötte meg a szaklapot, amely Hašek működése idején a század eleji Prága egyik legkedveltebb vicclapjává küzdötte fel – vagy le – magát.

2015. június 22., hétfő

A fesztivál sörei II.


Litovel Moravan 12˚
Litovel barna Premium 11˚
Litovel Holiday 13˚
Litovel Red Orange




Pernštejn Premium világos
Pernštejn Granat
Pernštejn Polotmavy
Pardubicky Porter 19˚


Pilsner Urquell

Prazdroj 12˚ szűretlen fahordós


Primátor EPA
Primátor Stout
Primátor Premium 12˚
Primátor Exclusive 16˚
Primátor Weizen



Merlin Černý
Lobkowicz Premium
Schwarzenberg 11˚
Platan 11˚
Premium 
Granát 
Perla 14˚






Purkmistr 12˚ szűretlen
Purkmistr 13˚ barna szűretlen
Purkmistr 12˚ félbarna szűretlen
Purkmistr 14˚ félbarna EPA szűretlen
Purkmistr tormás világos szűretlen


Rebel

Rebel Tmavy 11˚
Rebel Polotmavy 13˚
Rebel Világos 11˚

Richtář

Natur (4,9% - 11) szűretlen
Premium 12˚
Special 15˚
Rataj



Svijansky Máz 11˚ világos
Svijansky Rytir 12˚ világos
Svijansky Kníže 13˚ világos
Svijanská Kněžná 13˚ barna
Kvasničák, szűretlen világos 14˚
Svijansky Fanda, félbarna



Uherský Brod

Premium 12˚
Comenius 14˚
Kounic 14˚ félbarna
Perun

Usti nad Laben

Breznak
Zlatopramen

Velkopopovicky Pivovar

Kozel 10˚
Kozel 12˚




Baron
Poutnik
Vít búza
Démon félbarna
Janův elixír
Fruit Ale


Zubr

Classic barna 11˚
Yuzu japán lime ízesített
Gold világos 12˚

2015. június 14., vasárnap

A fesztivál sörei I.


Amber Lager világos
Bernard Premium 12°szűretlen világos
Bernard Dark Lager barna
Bernard szilvás (alkohol: 0,5%)
Bernard meggyes (alkohol 0,5%) 





Svetly Cokolada Kvasnicak
Tmavy Classic
Visne Special tmavy
Benediktin 300
Merunka Special




Budweiser 1795

Budweiser 1795 világos
Budweiser 1795 barna


Kvasar
Páter 11° világos
Camelot 12° világos
Gránát 12° - 4.5 % barna kávés
Kvazár 14° - 5.7 mézes világos
Moravské sklepni
Matous
Kern
Velen
Refresh Brusinka/Refres Limetka/Boruvka áfonyás

Chotěboř

Premium 12 világos
Premium barna 11
Polo amber félbarna 11

Eggenberg

Nakouřený švihák füstös barna
Petr Vok világos
Eggenberg Nefiltrovany



Sedm kulí 13˚ vörös sör
Ferdinand 10˚ világos
Ferdinand 11˚ barna
Ferdinand 11˚ MAX szűretlen világos
Ferdinand 15˚ special D'Este szűretlen világos




Herold

Bohemian traditional lager 11 világos
Bohemian  lager 13˚ barna
Harold Weizen

Holba

Holba szűretlen élesztős világos
Holba félbarna

Ježek

Ježek szűretlen
Telčský Zachariáš
Jihlavsky Grand

Kácov

Hubertus 11˚ világos
Hubertus 12˚ premium világos szűretlen

Kocour Pivovar

Kocour Catfish



Premium 12˚ világos
Konrád 11˚ barna 
Konrád ESO félbarna
Konrád RED vörös
Konrád Spytichněv 14˚



Koutské pivo

Koutská 10˚ világos
Koutská 14˚ barna

Krakonos Pivovar

Svetly 12˚
Tmavy 11˚
Speciál 13˚

Krusovice

Krusovice Rityr
Krusovice Malvaz
Krusovice Dark
Krusovice Weizen